Nyaralás - vagy inkább maga a Pokol

Na, hali~

Rég voltam itt. O...o Sok minden történt azóta, azt hiszem. :'D

Először is, kezdjük ott, hogy voltam nyaralni még június-júliusban. A két hétből jó, ha három-négy napon át jól éreztem magam... a többi kín-szenvedés volt. Először is másod osztályú gyerek felvigyázó lett belőlem, én meg alapból nem tudok a kisgyerekekkel bánni, plusz nem is a szívem csücskei. :"DD Párszor szívesen felrúgtam volna, mikor beszólt... ._. Jó, köcsög vagyok, de ha egyszer nem bírom őket... 
Aztán a barátnőm - mivel vele mentem... - nagyon szemét volt velem párszor. Amikor elsírtam magam, hogy menjünk haza, csak ennyit mondott: Van busz, van vonat. Bár, nem tudod, mi merre van, nem jutnál haza, de azért indulj meg. Nyugodtan elindulhatsz, nem aggódom, hogy itt hagysz. - Hát köszönöm szépen. Nagyon jól estek ezek a szavak az állítólagos legjobb barátnőmtől. Meg aztán... a két hétből egy hét azzal ment el, hogy veszekedtünk, konkrétan a semmiért. A nagyanyja a végén megkérdezte tőle: Minek hoztad őt ide? - Ez is jól esett. 
Aztán, ami plusz ráadás! Kifogytam a pénzemből - ugye, dohányzom, arra pedig elmegy a pénz, akárhonnan is nézzük -, és apa akart küldeni még pluszba 3000 ft-ot arra a pár napja. Oké, rendben van. Na ebből a pénzből volt egy kis kavarodás, de azt nem részletezném ^^". És a bnőm nagymamája leültetett maga elé - kapaszkodjatok meg -, hogy: Na kislányom, hova basztad el a pénzed? - én meg csak pislogtam, hogy mi köze hozzá? Nem ő pénzel, hanem a szüleim. Aztán még kaptam az ívet: Nem szeretném, ha anyádéktól úgy jönne vissza, hogy nem adtunk neked enni, inni, mert amit csak tudunk, megadunk neked. - Hát azt hittem a pofám leszakad... Nem, nem az, hogy félti a kis pénzét, az sem zavar, hogy nem bízik bennem, az sem, hogy nem csipáz, de az, hogy a legjobb barátnőm nagyanyja ilyeneket feltételez a szüleimről, az azért szíven ütött! És szerintem jogosan. Amúgy is sírógörcs határán álltam, hát még ezek után hogy érezhettem ott magam... bőgtem, mint a szopós malac. A legfájóbb az egészben pedig az, hogy amikor az én mamám piszkálta bnőmet, megvédtem! Lementem a mamámhoz, kiosztani, hogy álljon meg a menet, ne piszkálja őt, mert én szeretem. És? Mikor az ő mamája engem leosztott, még a barátnőm igazat adott neki! Sőt, még jobban oltogatott, hogy-hogy lehetek ennyire szerencsétlen ( a végére már a mamája szólt rá, hogy így azért túlzás ). Nem kell mondanom azt hiszem, hogy az az napot végig sírtam...
Plusz: voltunk discoban még ez előtt... rosszul lettem, fájt a fejem - nem szokásom discoba járni, mert fejfájós vagyok és a hangos szenétől megfájdul a fejem -, leültem és ott elvoltam magamnak. Barátnőm odajött, hogy visszasétáljunk? (Aha, másfél kilométert... köszönöm. Nem ám az, hogy visszaviszünk kocsival, dehogy!) Én meg elnevettem magam, hogy ha innen felállok, összeesek, úgyhogy megvárjuk, amíg a többiek kitombolják magukat, aztán majd kocsival elmegyünk. Igen, hogyne. Visszajött az egész úgy - fingom sincs, hogyan -, hogy én mindezt azért csináltam, hogy ŐK ne érezzék jól magukat, és hogy sajnáltassam magam. Nem szóltam semmit, benyeltem. Aztán, másnap reggel rám fogták, hogy turkáltam a nénje táskájában a telefonomért. Akkor már komolyan azt hittem öngyilkos leszek @_@. Nem turkáltam senki táskájában, a telefonom az ASZTALON volt! Nem én nyúltam a táskájába, de azért én voltam... hát köszöntem. 
Aztán, utolsó napunk... haza akartam jönni, de kicseszettül, akkor már bennem volt: ha nem mehetek haza, itt és azonnal véget vetek az életemnek XD. De, kihisztizték, hogy maradjunk még egy napot egy koncert miatt (barátnőmet rettenetesen imádtam érte, mert tudta, mennyire haza akartam jönni). Hát, de rendben van, maradtunk. Aztán, a koncert elkezdődött, mi ott voltunk, és a nénje rosszul lett - megértem, rosszul lett, oké -, visszamentünk hozzájuk. Bár, kedvem lett volna beszólni: Azért csinálod, hogy mi ne érezzük jól magunkat! - ugye én ezt kaptam a discoban. De lakat a pofámon, én senkijük nem vagyok. Szóval, ebből az egészből ezt akartam kihozni: Maradtam egy kurva napot a semmiért! 
Oké, a nénje aranyos volt - a maga módján, jól el tudtunk beszélgetni, ha olyanja volt -, de a pár emberen kívül az egész nyaralást utáltam. Nem is nyaralás volt, hanem maga a pokol! 
Aztán... amikor hazaértünk, akkor még nem is volt semmi. Majdnem sírtam, mikor megláttam újra a szobám - igen, ennyire fos volt a nyaralásom. Pár nappal rá, mentünk pecázni a barátnőm öccsével és a bátyámmal. A barátnőm azt mondta, azért nem jön pecázni, mert: Nanával is voltunk pecázni a nyaraláson, és el kellett jönnünk, mert unta magát. Még egyszer nem nézem az unott pofáját. - Itt sokalltam be. Nem miattam jöttünk el, hanem azért, mert a nénjének a fia indulót fújt, hogy induljunk hazafele! És amit kibaszottul utálok, az az, ha hazudnak rólam! 
Arról nem is beszélve, miket mondott még barátnőm. Elvileg én kéregettem a nagyszüleitől, stbstbstb. Én? Aki ki sem mert menni a kis szobácskájából! Én, aki még a fagyit sem fogadta el?! Úgy felcseszte az agyamat. Még sok más is volt, de ahw...
Nem is beszélek vele azóta, mondjuk... 

Szóval, a nyaralásomról ennyit. ^^ Hú, de sokat írtam... x"DDDD Gomen~ 

Megyek is, nem idegesítem tovább a népet. xD

baibai~